Pro Talentis Universitatis Alapítvány

Kérjük, adója 1 százalékával támogassa a Pro Talentis Universitatis Alapítványt, hogy a jövő tehetségei is lehetőséget kapjanak!
Adószám:18022067-2-06

Az Alapítvány webshopja itt

A weboldalunkon található könyvekből származó bevételt tehetséggondozó programjainkra fordítjuk.

Vásároljon könyvet és segítse a támogatásra érdemes egyetemi hallgatókat!

Szívesen fogadunk tárgyi adományokat is (pl. festmények, könyvek stb.) jótékonysági célra, melyet a webshopon értékesíthetünk, majd a bevételt szintén tehetségek támogatására fordítjuk. Az adományokat előzetes egyeztetés után, kuratóriumi döntés alapján tudjuk fogadni.

HÍREINK

Pro Talentis – Altajisztikai Ösztöndíj 2026

Pályázatot nyújthat be a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Keleti Nyelvek (altajisztika szakirány) BA legalább II. évfolyamos hallgatója, illetve Altajisztika MA hallgatója, aki megfelel az alábbi feltételek mindegyikének:

  • a 2025/2026. tanév II. félévében aktív státusszal rendelkezik;
  • utolsó két félévének mindegyikében korrigált kreditindexe legalább 3,5;
  • legalább társalgási szintű török és angol nyelvtudással rendelkezik.

A pályázat elbírálása során előnyt jelent: tudományos diákköri tevékenység, demonstrátori tevékenység; több nyelvből szerzett nyelvvizsga.

A pályázat benyújtási határideje:
2026. április 19.

Top élelmiszermérnök 2026

A PRO TALENTIS UNIVERSITATIS ALAPÍTVÁNY pályázatot hirdet

a Top Élelemiszermérnök 2026 ösztöndíj elnyerésére az SZTE Mérnöki Kar VÉGZŐS Élelmiszermérnök hallgatói részére

Az ösztöndíj összege: 100 000 Ft

A pályázat célja a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának kimagasló tanulmányi és szakmai eredményeket elért élelmiszermérnök szakos végzős hallgatójának elismerése, további szakmai munkájának támogatása.

Pályázatot adhatnak be a SZTE Mérnöki Karának élelmiszermérnök BSc és MSc szakos hallgatói, akik:

  • ebben a szemeszterben sikeres záróvizsgát tettek,
  • tudományos vagy sport eredményeket értek el.

A pályázatok beadási határideje: 2026. január 18., 23:59

A pályázat benyújtásának módja: a mellékletek elküldése emailben a protalentisuni@gmail.com címre. Az email tárgyában kérjük a pályázat nevét feltüntetni. A mellékleteket pdf formában, saját névvel ellátva kérjük feltölteni. (pl. CV_Minta Áron_2025)

A pályázat kötelező mellékletei:

  • szakmai önéletrajz
  • motivációs levél
  • tanulmányi eredmény igazolása

A pályázat elbírálása során előnyt jelent:

  • témavezető ajánlása
  • tudományos diákköri tevékenység, demonstrátori tevékenység
  • korábban elnyert ösztöndíjak
  • tudományos publikációk, konferencia részvétel
  • középfokú szakmai vagy felsőfokú angol nyelvvizsga
  • kiemelkedő sport-, művészeti vagy közéleti tevékenység

A pályázattal kapcsolatos további felvilágosítás kérhető telefonon (+36 62 544 696) vagy e-mailben (protalentisuni@gmail.com).

Tanulmányi ösztöndíjpályázat kosárlabdázóknak

Az SZTE Junior Akadémia a Pro Talentis Universitatis Alapítvánnyal együttműködve

tanulmányi ösztöndíjpályázatot hirdet

felsőoktatási tanulmányokat folytató, kiváló sportteljesítmény mellett jó tanulmányi eredménnyel is rendelkező, élvonalbeli kosárlabdázóknak a 2025/2026 tanévre.

A pályázat benyújtásának feltételei és az ösztöndíjra jogosultak köre:

  • Aktív hallgatói jogviszony megléte a támogatás folyósításakor
  • A pályázó hallgató az SZTE nevét viselő sportszervezetben, szakosztályban sportol, heti rendszerességgel részt vesz az egyesület, szakosztály munkájában.

Az ösztöndíj mértéke: a Tanács döntése alapján max. 150.000 Ft/hó.

A pályázat benyújtásának módja:
Az adatlapot és az alábbiakban felsorolt mellékleteket emailben kell benyújtani a juniorakademia@szte.hu email címre:

  • Pályázati adatlap
  • kiállított aktív hallgatói jogviszony igazolás
  • Egyesület, szakosztály vezetőjének írásbeli támogató nyilatkozata
  • Korábbi versenyeredmények igazolása

A pályázatok benyújtási határideje: 2025. október 10.

A pályázatok elbírálásának határideje: 2025. október 17.

A pályázattal kapcsolatos további információ
telefonon +36 62 544 696,
vagy e-mailben sziromi.szonja@szte.hu kérhető.

Pályázati felhívás

A PRO TALENTIS UNIVERSITATIS ALAPÍTVÁNY pályázatot hirdet

Nemzetközi tanulmányi csapatverseny támogatására

Pályázatot nyújthat be az, aki megfelel az alábbi feltételek mindegyikének:

Eredményesen pályázhat az az SZTE Junior Akadémia valamelyik partneriskolájában tanuló csapat, amely rangos haza versenyen elért eredményével jogot szerzett nemzetközi megmérettetésre, és a jövő tehetségeként vállalja a további együttműködést az SZTE Junior Akadémiával.

A pályázat benyújtási határideje: 2025. augusztus 28.

Az ösztöndíj összege: 250 000 Ft

A pályázat benyújtásának módja:

  • Önéletrajz
  • Motivációs levél
  • Pályázati adatlap

Személyesen: 6720 Szeged, Dugonics tér 13.
Emailben: sziromi.szonja@szte.hu

Pályázat tehetséggondozásban aktív SZTE munkatársak továbbképzési támogatására a 2024/2025. tanév második félévére

Az SZTE Junior Akadémia a Pro Talentis Universitatis Alapítvánnyal együttműködve

pályázatot hirdet

a tehetséggondozásban aktív SZTE munkatársak továbbképzési támogatására, a 2024/2025. tanév második félévére.

A pályázat benyújtásának feltételei és az ösztöndíjra jogosultak köre:

  • aktív részvétel a Szegedi Tehetséggondozó Tanács, a Pro Talentis Universitatis Alapítvány és az SZTE Junior Akadémia programjainak koordinálásában.
  • közreműködés az egyetemi továbbtanulást elősegítő programok szervezésében.

Az ösztöndíj mértéke: a kuratórium döntése alapján
30.000 – 100.000 Ft

A pályázat benyújtásának módja:
Az alább felsorolt mellékleteket emailben kell benyújtani a juniorakademia@szte.hu címre.

  • rövid szakmai önéletrajz (Europass minta alapján)
  • rövid motivációs levél a pályázat feltételeinek megfelelően

A pályázatok benyújtási határideje:
2025. április 24.

A pályázatok elbírálásának határideje:
2025. április 28.

Prof. Dr. Badó Attila
a Pro Talentis Universitatis Alapítvány kuratóriumi elnöke

Kiváló sportoló pályázat kosárlabdázóknak 2023–2024

Az SZTE Junior Akadémia a Pro Talentis Universitatis Alapítvánnyal együttműködve

pályázatot hirdet

felsőoktatási tanulmányokat folytató, kiváló sportteljesítménnyel rendelkező, élvonalbeli kosárlabdázóknak a 2023/2024. tanévre.

A pályázat benyújtásának feltételei és az ösztöndíjra jogosultak köre:

  • Aktív hallgatói jogviszony megléte a támogatás folyósításakor
  • A pályázó hallgató az SZTE nevét viselő sportszervezetben, szakosztályban sportol, heti rendszerességgel részt vesz az egyesület, szakosztály munkájában.

Az ösztöndíj mértéke: a Tanács döntése alapján max. 150.000 Ft/hó A pályázat benyújtásának módja: Az adatlapot és az alábbiakban felsorolt mellékleteket emailben kell benyújtani.

  • Pályázati adatlap
  • kiállított aktív hallgatói jogviszony igazolás
  • Egyesület, szakosztály vezetőjének írásbeli támogató nyilatkozata
  • Korábbi versenyeredmények igazolása

A pályázatok benyújtási határideje: október 10. napja. A pályázatok elbírálásának határideje: A pályázat eredményéről legkésőbb 2023. október 12. napjáig tájékoztatjuk a pályázókat. A pályázatot a juniorakademia@szte.hu email címre kell benyújtani.

A pályázattal kapcsolatos további információ telefonon (62/544-696), vagy e-mailben (protalentisuni@gmail.com) kérhető.

Prof. Dr. Badó Attila a Pro Talentis Universitatis Alapítvány kuratóriumi elnöke

Középiskolás tehetségek mentora ösztöndíj

Pályázati felhívás

A Pro Talentis Universitatis Alapítvány „Középiskolás Tehetségek Mentora” ösztöndíjpályázatot hirdet tehetséggondozó tevékenységet végző középiskolai pedagógusok részére a 2022/2023. tanév első félévére.

A pályázatok benyújtási határideje:
2023. február 5.

Az ösztöndíj mértéke:
a kuratórium döntése alapján
egyszeri 100.000 Ft.

Kiváló sportoló pályázat kosárlabdázóknak 2022–2023

Az SZTE Junior Akadémia a Pro Talentis Universitatis Alapítvánnyal együttműködve pályázatot hirdet felsőoktatási tanulmányokat folytató, kiváló sportteljesítménnyel rendelkező, élvonalbeli kosárlabdázóknak a 2022/2023. tanévre. A pályázat benyújtásának feltételei és az ösztöndíjra jogosultak köre:

  • Aktív hallgatói jogviszony megléte a támogatás folyósításakor
  • A pályázó hallgató az SZTE nevét viselő sportszervezetben, szakosztályban sportol, heti rendszerességgel részt vesz az egyesület, szakosztály munkájában.

Az ösztöndíj mértéke: a Tanács döntése alapján max. 150 000 Ft/hó
A pályázat benyújtásának módja: Az adatlapot és az alábbiakban felsorolt mellékleteket emailben kell benyújtani.

  • Pályázati adatlap
  • kiállított aktív hallgatói jogviszony igazolás
  • Egyesület, szakosztály vezetőjének írásbeli támogató nyilatkozata
  • Korábbi versenyeredmények igazolása

A pályázatok benyújtási határideje: 2022. szeptember 20. napja.

A pályázatok elbírálásának határideje: A pályázat eredményéről legkésőbb 2022. szeptember 27. napjáig tájékoztatjuk a pályázókat. A pályázatot a juniorakademia@szte.hu email címre kell benyújtani. A pályázattal kapcsolatos további információ Kemény Zsanett koordinátortól kérhető telefonon (62/544-696), e-mailben (kemeny.zsanett@szte.hu).

Prof. Dr. Badó Attila a Pro Talentis Universitatis Alapítvány kuratóriumi elnöke

Vállalati ösztöndíjprogram
Ösztöndíj joghallgatók számára 2022

A Pro Talentis Universitatis Alapítvány ösztöndíjat hirdet joghallgatók számára, akik a jogösszehasonlítás művelése területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

Pályázati feltételek:

  • A Jogrendszerek Világa kurzus sikeres teljesítése
  • A Jogrendszerek Világa kurzus oktatójának ajánlása
  • Jelesre értékelt tanulmány készítése jogösszehasonlító módszerrel

Az ösztöndíj maximális összege 5000 Ft

Top élelmiszermérnök 2021

A Pro Talentis Universitatis Alapítvány meghirdeti a TOP ÉLELMISZERMÉRNÖK 2021 ösztöndíjat az SZTE Mérnöki Karának élelmiszermérnök BSc szakos hallgatói számára.

Pályázati határidő: 2021. január 10.

Az ösztöndíj a Mérnöki Karon oktató Dr. Véha Antal felajánlása alapján jöhetett létre.